Korom Gábornak, barátsággal
Világom ma már egyszerű:
urbánus korcsok, mentett szukák
és ivartalanított menthetetlenek:
fölöttünk kel és nyugszik le a nap.
Kutyául vagyok.
Vannak aggasztó reggelek.
van úgy, hogy muszáj
és felkelek
és értékelek
és leértékelek.
Én, a kutyaszar topmenedzser,
kvantitatíve el nem hanyagolható
állati ürülékek buzgó gyűjtögetője
találkozom reggelente a világgal,
És megbékélünk mosolyogva.
Ahol mindketten otthont keresünk,
meg egymást. A kutyámmal együtt ugatunk.
Két szerencsétlen. Halálba tartó sorsunk a szeretet.
Csodálom őt. Megtanult kötéllel a nyakán szarni.
És szeretni.
Mindig valami összeköt.
Tanulom én is az életet.
Kötéllel a nyakamban magam is
sejtem már, hogy mi az a szeretet.
Pórázom puhán köt az evolúcióhoz.
A guminővel sem az önmagában vett aktus ciki,
hanem, hogy előtte magad fújod fel
(ahogy a valódit is).
Nem tudom, melyik aktus szégyenteljesebb.
Idegen tőlem az életem.
Kutyaszart gyűjtök egy metropoliszban.
Isten, kegyelmezz énnekem
és azoknak, akiket
a kutyák tesznek jobb emberré
és semmi más.
