A római disznó monológja
Végül pedig a disznó lesz örök. / Olykor tort ülnek felette./ Vágyaiban is ártatlan lélek ő,/ nem gondol soha szerelemre.
A római disznó
van úgy, hogy a szemgödörbe/ és önmagába visszatér a város,/ titka már csak újsághír lehet/ és alapanyag, nyilván a glóriához
L. D. hagyatéka
arcán egykedvű vigyor ül/ mint azoknak, kik győzni jöttek –/ ki bármily sodrásban istenül/ s szavakat hagy itt a földnek
Lucius Domitius lázbeszéde
naponta várlak így, én, a báva/ és te nem vagy sehol se, kincsem/ szeretni kevés vagyok, ölni gyáva/ üres a lét nélküled, üres minden
DIHORIÁDA
ma mititejben főtt galuska/ balkáni menüett/ múzsa hónalján nem nő suska/ hisz hajtalan és hajadon
Az Anna-érzés, avagy a bérgyíkos éjszakája
Felgyullad egy vízi lámpás:/ gyere, kedves, úgyse lát más…
Könnyűrulett
és itt kísért míg ruháid szétdobálod/ s szavakba búvik, remegve észrevétlen/ harminchárom alakban s féleképpen/
kulipendium
arcod a hold ma vágyad a kínhoz/ férceli testem angyali kínt hoz/ mennyei óra lüktet az ajkad/ égbe vesző ha átkod akartad
A vágy visszakézből
szavaim vének elcsalódtak nőim/ tetemekben mit sem ér a lét/ árvaság ül a bordélyház falára/ a többit pedig úgysem értenéd
A lelkiismeret aluljárói
nem mondja többé senki sem, ha lázadsz,/ megöregszel és bánni fogod, hogy bántasz./ fátyolos pupillán, mint törött szemüveg/ tátogat rá a lélek, az óriás üreg.