A Térey-ösztöndíjjal idén elismert Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költő, műfordító Budapesten 2020. október 6-án. MTI/Czimbal Gyula

Farkas Wellmann Endre (Marosvásárhely1975május 22. –)[1] romániai magyar költő, szerkesztő.

székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, ahol az Ébredés című diáklap főszerkesztője volt 1990–1993 között, majd ugyanitt megalapította az 1996–1998 között működő Alterego irodalmi kört és folyóiratot.[2] 1998 júniusában elvégezte a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakát, majd 2007-ben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar-néprajz szakán szerzett tanári oklevelet. Magiszteri tanulmányait a kolozsvári egyetem szociológia karán végezte, komplex kultúrakutatás szakon, 2008-ban. Már gyerekkorától fogva érdekelte Szőcs Géza munkássága, így egyetemi diplomadolgozatát az ő verseiből írta, magiszteri disszertációjában közéleti-politikai karrierjével foglalkozott, ezeket alapul véve 2009-ben pedig Amikor fordul az ezred címmel jelent meg kettejük közös kötete, ami egy írói-politikai pálya kilencvenes évekbeli kordokumentuma.[3]

1990 óta több magyar nyelvű sajtóorgánum munkatársa, közreműködője volt.[m 1] 1997-ben a székelyudvarhelyi Príma Rádiónál, 1998-ban a nagyváradi Erdélyi Napló hetilapnál, 2000-ben pedig a Kriterion Könyvkiadónál dolgozott szerkesztőként. 2002–2004 között A Dunánál című kulturális-irodalmi folyóirat munkatársa, majd főszerkesztő-helyettese volt Budapesten. 2005 óta az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerkesztője Kolozsvárott. 2007–2008 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület projektmenedzsereként[11] dolgozott. 2009-től magyar irodalom szakos tanár Gyergyóalfaluban, ahol elindította és létrehozta a Faludyfeszt Irodalmi Fesztivált, ami két sikeres év után átalakult Kimenő Összművészeti Diákfesztivállá, melyen a mellett, hogy a diákok művészeti műhelyekben dolgozhattak, kortárs írókkal és költőkkel is találkozhattak.[12][13] 2015 – 2020 között Budapesten a magyar PEN Club kommunikációs feladatait látta el és a szervezet könyvkiadójának főszerkesztője volt. 2021 óta a Magyar PEN Club alelnöke, a Magyar Kultúra magazin munkatársa, 2023-tól a Helyőrség lapcsalád Kárpát-medencei főszerkesztője. 2022. májusában a Szegedi Tudományegyetemen doktorált, disszertációjának címe: A transzszilvanizmus ködszurkálója – Gelu Păteanu életművének jelentősége a kortárs román és romániai magyar irodalmi interakciókban. Élt Nagyváradon és Kolozsváron, majd Budapesten, ahol Faludy Györggyel is baráti-tanítványi kapcsolatba került.[14][15] Jelenleg Budapesten és a székelyföldi Etéden él.

Szülei orvosok. Húga, Farkas Wellmann Éva és anyai nagybátyja, Éltető (Wellmann) József is költő és tanár.[16] Felesége Bonczidai Éva dramaturg, szerkesztő, újságíró, gyermekei Ábel (2009) és Ákos (2011).[12]

Kötetek

  • Adj esélyt (versek, Székelykeresztúr, 1992)[1]
  • Ikonkísértések (versek, Székelyudvarhely, 1992)[1]
  • Requiem élő dolgokért (versek, Székelykeresztúr, 1995)[1]
  • A lelkiismeret aluljárói (VersekMentor kk., Marosvásárhely, 1997)[1]
  • A vágy visszakézből (versek, Erdélyi Híradó kk., Kolozsvár, 1999)[17]
  • Kulipendium (versek, Erdélyi Híradó kk., Kolozsvár, 1999)[17]
  • Könnyűrulett (kísérleti regény, Erdélyi Híradó kk., Kolozsvár, 2000)[17]
  • Az Anna-érzés, avagy A bérgyíkos éjszakája (Concord Media, Arad; Irodalmi jelen könyvek, 2004)[17]
  • Szőcs Géza–Farkas Wellmann Endre: Amikor fordul az ezred. Beszélgetőkönyv és dokumentumgyűjtemény (Ulpius-ház, Bp., 2009)[17]
  • Lucius Domitius lázbeszéde. Válogatott és új versek (Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy–Ráció, Kolozsvár–Bp., Előretolt helyőrség könyvek; 2009)[17]
  • L. D. hagyatéka. Kr. u. 54. – Kr. u. 2012 (Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Kolozsvár, Előretolt helyőrség könyvek; 2012)[18]
  • A római disznó (Orpheusz, Bp., 2016)[19]
  • A római disznó monológja (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Bp., 2017)
  • Gyalu, a spíler. Gelu Păteanu kortársai emlékezetében és néhány dokumentum tükrében (Magyar Pen Club–Antropocentrum Kulturális Egyesület, Bp.–Gyergyóalfalu, 2018)[20]
  • Cukor.baj. Kézikönyv kezdő, haladó és leendő II-es típusú cukorbetegeknek (Partvonal, Bp., 2019)
  • Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Bp., 2021)

Díjak

forrás: wikipédia