Blog

Világom ma már egyszerű:/ urbánus korcsok, mentett szukák/ és ivartalanított menthetetlenek:/ fölöttünk kel és nyugszik le a nap./ Kutyául vagyok./ Vannak aggasztó reggelek./ van úgy, hogy muszáj/ és felkelek/ és értékelek/ és leértékelek. Én, a kutyaszar topmenedzser,/ kvantitatíve el nem hanyagolható/ állati ürülékek buzgó gyűjtögetője/ találkozom reggelente a világgal,/ És megbékélünk mosolyogva./ Ahol mindketten otthont keresünk,/ meg egymást. A kutyámmal együtt ugatunk.

Felkavarta az irodalmi állóvizeket és gyorsan hírhedtté lett Zalán Tibor felszólalása az 50. Tokaji Írótábor egyik szakmai beszélgetése után, amelyben néhány rövid mondattal az irodalmi közélet jelenlegi állapotára hívta fel a figyelmet. Az Index különös műgonddal próbálta folytatni a történetet, azóta több interjúban és véleménycikkben gyűrűzött tovább a tokaji purparlé.

Marika – mert arra kért, hogy így szólítsam – most elment a többiek után az égi panteonba. A gazdag életmű, a felejthetetlen alakítások örökkévalóvá teszik egy nemzet számára, a magyar filmművészet és színházi élet legnagyobbját gyászoljuk most mindannyian. Teljes élet és teljes életmű maradt utána, bár szerettük volna még látni a színpadon, ahogyan ő is ezt szerette volna. Mert ebben hitt, a munkában, a művészet jobbító erejében.

– Már megvolt. Az egész történet úgy indult, hogy egy házibulin elkezdtem hülyéskedni, mire a gitáros azt mondta, jó, akkor holnap próba. Megbeszéltük, melyik művelődési házban találkozunk, odamentem, próbáltunk egyet, eljátszottam mindent, ami eszembe jutott.

Költészetének világából most három toposz jut eszembe, három madár. Az albatrosz, a strucc és a hattyú. Az albatrosz a végtelen szárnyalás jelképes madara, a strucc (a Limpopó című kötetének főszereplője), a röpképtelen madár világa, amely egyéni és sorsszimbólumként vált az életmű egyik sarokpontjává, és a hattyú – a hattyú a kolozsvári sétatérről.