Farkas Wellmann Endre
A vágy visszakézből
Erdélyi Híradó · Előretolt Helyőrség
Kolozsvár 1999
© Farkas Wellmann Endre, 1999
Kiadja az
Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó, Kolozsvárott
Felelős kiadó: Szőcs Géza
A könyv szerkesztője : Orbán János Dénes
Tördelés és nyomdai előkészítés: 1024 studio
RO–3400 Cluj–Kolozsvár, Cişmigiu u. 1/14.
tel · fax · modem +40 64 190275
Készült a Gloria nyomdában, Kolozsvárott
ISBN 973 95889 4 8
a kékharisnya dicsérete
az életműved, kedves, én vagyok
ajánlás
gyönge hagyaték amolyan privát ez
férceltem össze én a süldő vátesz
míg tanulgattam hogy sok görény s erény
mire képes e fonnyadt földtekén
élni gyenge lettem és írni csak serény
már magaménak tudom a talpalatnyi telket
mely kül volt ugyan s prédául női lelket
szép számban ontott engem elveszendő
most bensőm sivatag s jómagam esendő
és nem tudom hogy többre mire telhet
a vágy maradt mit visszakézből éltem
mely rég annyi szóvirágot fakasztott
teremtek újra most menedéknek kasztot
hogy maradékaim végképpen megóvja
most add a lelked karcsú váza újra
a létezést is hátha majd kibírom
bár nem tudom hogy asszonyom ki kúrja
míg kis poémám tenéked megírom
a többit pedig (most nincsen róla szó)
ajánlom néked nyájas olvasó
azt ami a létben feltétlen közös
legyen az élmény s vágyunk többszörös
ahonnan
kísért-e még vagy nem az értő kültelek
mindegy. ahonnan jöttél s visszaküldtelek
megkímélni egymást földi szenvedéstől
csak a vágyat írjuk s éljük visszakézből
lázgörbe. reggel isten
ma megint lakhatatlan volt a reggel
névtelen ám isten-lakta fények.
fanyar és réveteg az elme
kávéban már nem üdvözül a lélek.
sorskereszt nem. csak csikkek. hidegzuhany.
cipelni csak a ládáig a szennyest.
? választhatnék-e részemül ma bármit ?
? két vodkát vagy csillagszemű kedvest ?
öt éve írom ezt a mát. isten a
zuhanyrózsából vitriolt ha öntöz
rózsakertként hull körém varázs
a szerepek bár leosztva – közömbös
átkok és hitek s hogy most éppen én is
lázgörbém rajzolom azúr égre
és isten kacsint fordított lázgörbémre
az árnyék pedig tisztán látszik itt lent
míg egy másik isten majd fenékbe billent.
a bérlő
amikor végre a mélységet bemértem
beláttam : a város nem fog hazudni értem
nem mennek már a ninivei trükkök
uram én félek kiszúrnak az őrök
és szép vetésed s üdvöm is oda
fejem lehajtva mikor érkezem. a múltam
és lelkem számonkérhető. nem voltam
győztes. katonáim élén merész bajnok.
hajnalban jöttem mint koszos vonatok.
koszos állomásra. kényszerű stáció.
bérlőjogom hamis. semmi bárca érte.
hamar átvertek. talán meg sem érte.
mobilon keressél – üzente a főnök.
és mellemre tűztem jelvényként a várost.
aznap este nagy lett megtelt önmagával.
új penzum kellett. és magasság és mélység.
sivatag vagy cethal. dicsőség és éhség.
a várost akartam jó uram ha küldtél ;
míg elhangzik egyszer s megtalál a zárszó :
villamos vagy vonat. várad avagy szárszó.
a vágy visszakézből
most színes túli nőkről álmodom
kiszínezném velük az életem
szorít a lét e rossz koton
ágyunkba bújt kedves a félelem
zsáner 1
sebaj kisasszony majd győz a ráció
vagy az öntudatlan penetráció
hajózunk hát tovább tudatban és kéjben
egy és ugyanaz e kettő lényegében
együgyű dal
mi az árad várad
melyik szó kiáltó
üdvöm lesi falja
kricsmi talponálló
hétköznap a meló
hétvégen a munka
balladás e napló
másra nem is futja
eszembe jut olykor
ha az este eljő
ez az idő oly kor
vagyhatok albérlő
ágyamban is kint is
mindenütt egyedül
jól bevált e praxis
lelkem majd idvezül
mi az árad várad
pannónszéli tarló
lelkem rajtad szárad
tékozló pazarló
lotyógyár kéjliget
cella sötét mélység
adjál nőt szép hitet
más is hátha lép még
repedt arcú város
bágyadt puha állat
már a vers is káros
az ember át ha válhat
általad vagy benned
lupanári szépség
adj mit akarsz várad
annak aki lép még
astoria
kricsmitime. vasárnap polgári holtszezon.
kegyelet menstruál a szakadt sezlonyon.
ordas délután. ide járt Ady
és nem bírt magának mindent vallani.
zsáner 2
felébredtem akkor : ez meg mi az ánti
? fejem kötözgeted gügye dilettánti ?
teátrális leszek látod édes néne
kirugdállak reggel s elmész a fenébe
(utána zuhany : head & sóder is)
elégia egy berekedt bokorhoz
parafrázis egy Benkő (J. Z.)-versre
ahol még hányik a lélek és a test
a gyökereket az igazságot vonja be
félig emésztett filozófiai nézetekkel
midőn végiglépdelnek medvetalpakon
agyam ösvényein az emlékek csokorba-
gyűrt bálázott rémképei.
ilyenkor jó volna tudni miért
no de vajon miért
születtem bele saját születésnapomba.
pedig másképp is történhetett volna :
példaképpen a történések mindig
ahogyan a nők is olykor-olykor
a kúrás elé igen furcsa igekötőket
választottak sebeket ejtve (mélyeket)
lelkem foszforeszkáló-pislákoló
és fölötte áttörhetetlen falain.
ó élet kurva vagy kibasztál velem
pedig lehettem farmerben overallban
mindig egyformán nem férhetett bennem
vágyakozás mellett a potencia-zavar
bár mindig tudtam hogy a lány mit akar
csupán önmagamat nem értettem soha.
de van ez így is. nem magyarázom ezt.
(ha nem megy majd megdumállak még.)
primitív parafrázis egy Juhász-versre
hogy milyen volt szőkesége
hogy szőkesége milyen volt
búzamezőkön lovagló halál
és a lóhátról visszaszólt
s hogy szeme kékje milyen volt
s az út az elfehéredésig
s az út végén az ócska hold
s vissza a fehértől a kékig
és nem emlékszem már a hangra
csak a légben rezgő selyemre
nem tudom Anna volt vagy ő sem
s hogy kivel ment föl az egekbe
zsáner 3
körbevett a kétség mint várat az árok
és akik belakták nappal a teret
papok kurvák és proletárok
bőven lesz majd ki elfeled
zsáner 4
maradhat a csók utáni harctér.
új asszony jő. kézenfog. megtalál.
aludj barátom. légy nyugodt.
az élet nem lóhalál.
az elválás elosztása
a végső elválás sátoros ünnep
tovább portyázhatsz partizánlány
oszd szét otromba éjszakáid
tériszonyod romok közé rángat.
tarisznyarákod farkat nem csóválhat
mély lélekút a zsebkendőnyi bánat
(a bűvös város csuhája eltakar)
így óvjad szerelmem kosz ne érje többé
földmíves dac ne légyen patinája
káoszra éhesen menny felé kacsintok
kicsiny hozzá és szűk szerelmed ruhája
a végső elválás sátoros ünnep
mikor már rímre is alig tellék
lehettél ágyamban époszi kellék
(vérző szemekkel karcsú hősnő)
szép diakonisszám missziód véget ért
ha imádtál is lőn ez semmiért
formás testedből nem épül már oltár
s e kis appendix is csupán közegedbe helyez.
fanyar madonnám ím a számla rendben
poétánk lám nem kétkezi munkás
bár lehetne az is – micsoda gyalázat !
mellékdal
a nő enyém lett ám övé a bárca
szignóm mit illet puszta papír
keble nem dagad szerelmet várva
infláció + 22 % áfa
téríthető kéj szerződéses meló
bevásárol bandzsít s őrjöng a nőfaló
kit elnyűtt szerelméről szerzett
ma este ha csődöt mond a kolbász
disnyó vigyorog vissza vasfazékból
zoknidat te is lerúgod végre
osztozunk majd a szerelmi tartalékból
felégetem úgyis testedtől giccses ágyam
arcodból máglya gyúl szobámban
szemedből genny folyik szerteszét
vigasztalandó mások szép szívét
nedvek míg elmém körbefollyák
mit mond vajon a lepedő
mert én sem tudom igazán
kurva vagy-e vagy szerető
a kékharisnya dicsérete
EGYSZERŰ JÁTSZMA VOLT : ím a jogviszony
te fizetővendég én fennhéjázó bérlő
sorsodért tejelsz lányom úgy bizony
lehetnél pedig csöndben mondén kéjnő
osztozhattunk volna bérelt egyszobámon
merenghetnénk együtt kaucsukbabákon
nagy lehettél volna kasztom amíg megtűr.
ENNYI VOLT BARÁTNÉM : rövid lesz e lektűr
gyereket nem akarsz én magamból hülyét
csináltatni ha már szerelmed reám ül
jöjj hát drága angyal öltözzél fehérbe
hajoljál fölém te perverz hófehérke
harapd szét a számat morbid bár a csókod
rövid kéjünk elmúl : kialszom kialszod.
BARÁTOD : SZŰZI TORNÁNK MÉLTÓ közönsége
illesse tisztelet buzgó bolondnak járó
bár átlátszó hamuka egekbe kiáltó
büszke és szép fejét bántódás ne érje
áldásom rá és minden amatőr pecérre
keljen bár az ajkán szitok is meg tájszó
végül ingyért kapott üdvével beérje.
? NÁSZDAL MINEK ? e bordélybéli aktus
minőség híján minősíthetetlen
bort és vért kíván gyorsulhat a taktus
a szenvedés show és föl nem mérhetetlen
kvantum kvintesszenc – ugye érthetetlen
? és mond mily irigység fal most ?
? mily képzavargás tántorg az értelemben ?
LÁM ÚTRA KELÜNK : megyünk a francba
két lankadt héja csak úgy falnak baszva
tovább körözünk szebb és mély körökbe
dantei vagy sem közömbös örökre
egyremegy már mindegy : bugyogó és bugyor
szerelmünk még szépül míg bírja a gyomor
egyszer tán befizetsz magasabb körökre.
makró
és nem tudta szeretni lesz-e mersze
rózsákkal jöttem de rangrejtve persze
mint két bádogeb savakkal maratva
órákig remegtünk egymást harapva
én bár hihettem csak testem lesz a tét
utólag derült ki : a lelkem rágta szét
miben bíztunk akkor : ezernyi látszat
s mi lőn : csak perverz világmagyarázat
kávé után reggel hogy nem pezsgett a vérünk
felöltöztünk. és már nem is volt semmi érvünk.
hommage récriminatoire à mon fils
fiam a kéjt majd te öröklöd
s a kínt ami a kéjhez juttat
mint elbeszélő költeményt öröklöd
az apád arcához fércelt múltat
búcsúsorok
hát ég veled szédült madonnám
a jót és rosszat immár nélkülem
talán egy visszajátszott dalban
mit bizton nem hall majd botfülem
ott leszel majd: ágyékban az emlék
szétkent rúzs bordó ajakfesték
fals félhang téli hangulat
még félig élő félig holt öntudat
árnyéka annak ami nem lehettél
szóval bármi: egyszerűbb a szerelemnél
à la recherche…
nedves volt mint az a november
zúdulnak ránk a véres évadok
reggelente a taxipénz
mit adhat ő és én mit kaphatok
a kelléktár az arzenál amelyben
ahol s aminek dalnoka lehettem
most egyszerre durván tör életemre
számon kérve azt amit helyettem
más vétkezett egy másik őszön
bevallhatnám. a tettes bár ismerősöm
és árulásom végzetes lehet.
megátkozna érte minden ősöm
mondtam: barátom s ismerősöm
tettes csupán. hős már nem lehet.
hajnalban történt még a város felett
hogy szédelegvén bacchusi tánctól
élvezvén ingyért legnagyobb címletet
s egyszeri asszonyt mit éj adott magából
bérlőként újra ott hol más a gazdag
erényeinkből nem lett büszke asztag
s egyéb is újra kéj sivár semmi lett.
az asszony átvert. újra csak a teste.
pálcát tört valaki felette vagy benne.
megkapta s most átleng a végtelenbe.
maradtunk újfent ketten itt haver
éhségünknél csak vágyunk volt nagyobb:
s feledve mindent egy nyárikertben
most nézik nézik a csillagok
hogy egymással szemben ő ölemben ül
no! semmi vész hisz tőled vett örökség
silány hús de esténket betölti
kültelki fruska melletlen kicsi
s kocadohányos még a szentem.
ha ismét felhív tán lesz intrika
emlékezni rá s hinni tévesen
amikor volt még gyerekkor
és volt erotika.
a fényképen az arc ma üszkösen.
világunk lett. a kasztnak gyűrűje.
sodrás benne ugyan nem pörögtet.
rajtunk már isten ördög sem röhöghet
ha úgy lenne is van még védelem
szorít ugyan de véd is gyűszűje.
múzsa n.
hogy mit akarhat szinte kitaláltam
egy nagyobb várost s még kisebb szobát
hol használni hárfát és oboát
nem a sorsa de én tanítom s tűrni
tőlem vesz leckéket bukva a mélybe
vak éjszakán ha olykor felragyog
és kékkel szikrázik vad szeme fénye
kurvának kevés volt és szeretőnek gyönge
ártatlanul szinte: félszűzen kaptam.
örömre feszült szép húsa alattam:
ringyó és múzsa lett egyszerre belőle.
csak virágpor volt mit szerelme rám szórt
bevetett bár néhány biztos érvet
folytatni jött a háromjegyű számsort…
hannibál szerelme
tán szegényebb lennél néhány érzelemmel
míg rossz szeszektől mámortól mámorig
ösztönöd múltad tudatod tántorít
és elenged majd remegő kezekkel
a rózsa előtt
múzsáim visszaköszönnek rendre
néma parázs a csókjuk
és elvonulnak a rózsa előtt
hét szirma van. egy letört.
ez csak a mozdulatok gyásza
a megnyilvánulások csődjét
idéző-igéző töredékben
csak figyelem mozdulásukat.
aztán ahogyan a betűk
s ahogyan én is
égre szállunk a fordított
gravitációban.
ajándékhajnal
vannak még szűzi trópusok
hol nászdaltól és macskajajtól űzve
tenyeredbe lépek öledbe puha tűzbe
ha kérdezel csak mondom várni sok
szép törekvés : araszol rációm
tán visszakérdezel júniusi reggel
innini álom viszlát vakációm
szemben egymással új pohár szeszekkel
hát vannak még szűzi trópusok
öledbe vagy forró tenyeredbe hullva
akkorra már viaszból az arcom
arcodban szerelmed utolszor kisimulva
azok a hajnalok. nélküled
a teremtés mint gesztus volt enyém
de szavaimhoz rossz hatalmat adtál
nem lettem bátrabb bölcsebb a gonosznál
csak gondok dílere olcsó rossz pecér.
? s hogy visszakéred ? tán szívesen adnám
nők tértek hozzám s használt évadok
életem lett a teljesített semmi
mi mögötte volna az sem én vagyok.
más vászonra festi át kezed :
követed itt járt elment itthagyott
érthetném bár másról szól a lecke
magamra hagynak nemhitt hajnalok
? tovább mi van ? nem kértem országot s lovat.
lettem hát kegyelmedben részesülni gyönge.
széthordták birtokom s majd üdvözül a csürhe :
lesve tárt kezekkel mit teremtő osztogat.
hannibál szerelme
és Karthágót már nem építhetem.
lent pislákol még az ócska fárosz
öreg vagyok nem illek ily világhoz
vén vizen úszik minden tévhitem.
porban vacog már szívem és a kardom
– hajdan Róma réme – ma rozsda bontja széjjel
csak az álom igaz és a kín minden éjjel
az új és büszke város amott a túlsó parton.
lázálom ez : de kürt üvöltsön újra
pompás elefántok bajnokok seregem
hű társaim gyertek fel hát az útra
legyen végső dicsőség vagy utolsó szégyenem
szóljon csatadal lendítsen a hév ma
ölelj át szerelmem és tiéd Kartagéna
élektra
szavaim vének elcsalódtak nőim
tetemekben mit sem ér a lét
árvaság ül a bordélyház falára
a többit pedig úgysem értenéd
mérleg
mérleg billen : a nyelv ma súlyosabb
én nem szólhattam igazabb beszédet
te ki némaságom is gőggel félreérted
hadd ne tévelyegjek többé balgatag
íme a perc is : a pillanat szerteosztja
opál-hajnalon a mánus ha rám mutat
hallgatja még isten sztetoszkópja
a benneszorult üveghangokat
lazább a semmi : hallgatást követel
nem új a kényszer ami csöndre int
mielőtt a gesztus engem követ el
a sarokból hiányod rámkacsint
mérleg billen : a szó ha súlyosabb
arcaink méri a pontatlan műszer
véletlen látszat teremtésnyi létben
nem kérdi senki mit hová űz el
kata noteszébe
a csók mögött az utcasarkon
míg csókok mása csókol arcon
félig ő s az emlékeid félig
szemedben folyton visszakéklik
nem tudni ki nem hallasz felőle
arca sincsen: múltad titkárnője
szíved csak úgy mint írógép kopog
mérhető és ismerős ritmusok
tíz ujjal pötyög kórlapod kitölti
szerelem volt? égi volt? tán földi?
csak új nevek a bíborló lapokon
voltál hát Hannibál által az Alpokon
súlyosb dolgokkal viselős vezér
most pedig szinte nem is kellenél
senkinek. a falon fanyar álmod
múltad keresed azt kell megtalálnod
a kattogásban a fojtott utcazajban
hol nem csókok csak csókok mása csattan
(s a név a régi de újabb hangalakban)
közben csak úgy mint olcsó képregények-
ponyvákból ismerős emberi erények
(csöppnyi méz a lenyelt homokon)
szerelmeid csókolnak homlokon
láz fényében arcod ha élesebb
tolakodnak új kényszerképzetek
a csók mögött azon az utcasarkon
midőn a szél vagy múltad csókol arcon
Nóra asszony kanalára
magabiztosan bánt a hússal.
vacsoránk pompás volt, ám közös.
kaszton belül az áhított maximum.
kárpótolnom önt első szerelmemért
nem volna tán e földhöz méltó
s mit adhatnék a triviális vétó
jelként vehető satnya áldozat.
pontosságunk események mérik.
határozatlan egységek tülekednek:
lényegünk ugyan le nem mérhető
mely vétke is e tébolyult esetnek.
balade d’une belle gitane
visszahívlak hősnőm ifjú barna asszony
nem hiába nőttél devlai malaszton
nekem gerjesztettek keleti tüzekben
hogy nem ápoltak klimaxos nagymamák
ösztönöd nyomában létem jártad át
mégsem lehettél szerájom tündére
míg olvadt testünk barnaszín glazúrban
egyek lettünk nemzetben és az úrban
vehettünk egymástól kéjes hadisarcot
nem tudni ki győzött. nem valék erős
– arca már nem csak teste ismerős –
vágyunk feszült fel égi akaratra
arcod, összezárt terekben
mindjárt jövök. üres maradt a tér.
a mozdulat visszaél veled.
emlékek másznak szanaszét.
visszajövök. hagyd az érveket.
bordélylámpák szúrt szemébe nézel
végzet nélkül hited ha elhagyott
hiába már kacérkodni széppel
elmész. elmegyek. inkább hallgatok.
válasz jön egy meg nem írt levélre
a postásnő is álmát kivasalja
szavaid arccá zsugorodnak össze
a száj halkan imáimat szavalja
csináld tovább. halálunk visszatérhet.
és csókod újra néma tűzbe hull.
megér talán annyi ellenérvet.
mint hidegrázás a harangszóban
csak kékremázolt némaság
csak ittfelejtett ősiszony
égve lélegző temetők
agyamban kettétört szigony
rászáradnak az érintések
az emlékezés csontjaira
parázson pihen meg a kéz
ha belemostam arcaidba
találkozunk majd telhetetlen
értenéd végre ezt
lehetnél vesztő(köz)helyem
a véremben kereszt
ha már fogytán az altató
és eltűnik a száj a szóban
rejtezünk ketten kedvesem
mint hidegrázás a harangszóban
végszó
már csak a rossz vágy ténfereg
csak annyit szólnak : ég veled.
végszavakban összegyűl az arcod.
vigasztalnak : elmúlik kialszod.
űri csöndből visszapásztáz két szem
hogy nem hogy nem te voltál mégsem.
körös körül hunyóznak a bokrok.
képre víz gyűl : éjből éjbe botlok.
napokat bámulsz kékre váltó felhőt
ringyósan ordítót kislányos-lihegőt
mókust amint fáknak érdes bőrét rágja
s fogai közt serceg sír egy égő fáklya.
téged kereslek rámkacsint világod :
bogarak tükrében végképp magad látod
feléd indulok belső rossz csapáson
mire észrevenném tökömig elvásom.
nem mondja többé senki sem ha lázadsz
megöregszel és bánni fogod hogy bántasz.
fátyolos pupillán mint törött szemüveg
tátogat rá a lélek az óriás üreg
szerelemből hajadba koszorút fon az éj.
csak testté lesz a vágy honnan kikél a kéj
az ölelésben akkor őszi dombtetőn
egy nő tekergőzik majd téged sejtetőn.
már csak a rossz vágy ténfereg.
angyalok kara jő égő női sereg
és elmondom nekik hogy fáztam
míg lassan elmosódsz a látomásban.
a szeptemberi szélnek
? végül is : ki érti meg a végült ?
csak nyílik az ajtó újra. belépsz.
a zár dühösen kattan. zsírozatlan.
épp te épp ezt a világot hordod
magadban. erről ismerlek mindig.
te csomagolod az álmokat.
itt felejted jelentéseid. menekülsz.
vagy éveinket rendezed csokorba.
áthajolnak szemeden mint
alkonyi fényben a búzavirág.
miértjeiddel babrálsz mint gyerek.
talán még csak ez sem ; mozdulataid
megtörnek az átizzott levegőben.
aztán beszélgetünk. nézem
mivel takarod el magad.
összekoccannak világok : poharak.
tán keresztet állok a szeptemberi
szélben mely úgy rázza most is a
fákat mint mielőtt.
blöff
mert azt hiszem hogy élni volt a legszebb
kétes kedélyünk lelket mért emelne
más kényszert is mit elme mérlegelne
s követne végül legutolsó tettet
bűnből kevés csak talmi magyarázat
fülledt egekben sem fércelnék össze
hatalmak által nem lesz lekörözve
bőszült elménk mely dicsőségre vágyhat
még hat sor innen. maradjon a látszat
mázolt képletbe értelmet önteni
mint szeretkezés után egy miatyánkat
mondani el mely üdvünk megteremti
lezárhatja hát egy sor e szonettet
mit égi csehóban angyal énekelhet.
mókuskerék
a hold fölött s a hold alatt a hídon
egy pompázatos túl szép nyári esten
(ezt nagybetűkkel kéne most leírnom)
bágyadtan árván s nagyon elesetten
bizonytalan két nagy tükör között
hol ketten álltunk semmit nem tehettem
a vágyakozás belém költözött
a pillanat (mert emlékszem rá most is)
féktelen kéjre szűzi láb között
hogy enyém lett ön per ius primae noctis
s mielőtt öröklét mázolna be enyvvel
és elviselnem kell majd ezt a koszt is
kegyelmes a gesztus most amellyel
önre testálom lírám s vérbajom
bocsássa meg birkóznom kell a nyelvvel
csiszolni még e kicsiny penzumon
míg ránkköszönt az orgazmus s a tél
e tercinákat s önt is megunom.
utóbeszéd
a vágy mögött hogy valami maradt-e
mit visszakézből legyűrni nem lehet
s mi az elméből most egyaránt farag le
néhány fanyar és félénk képzetet
nem tudhatom: hatalmam túl kevés
felmérni a gyarló pókhálós teret
honnan a vágy s a lét is vétetett
s legvégül amit a képzelet kimeríthet
bár túl rajta lépni nem bír
kicsiny világom így egy létszelet
melyben magam magányos szatír
a lakhatatlan és rémisztő terekben
rideg kéjúr és kandúr is egyben
(csillagokkal járok ugyan jegyben)
s a lényeg persze itt megfogható
mely tovább élhet a tékozló szövegben
az elme játszik s értelmet nem keres
az üres léten úgyis csak rajtaveszthet
íme mégis: lábamnál az elnyűtt életek
melyekbe forró ösztönöm markolni kívánt
és velük játszani mert semmi nem maradt
mi szomját és vágyát eloltja:
a szem sandán az úton túltekint.
a feliraton: a csodák márkaboltja.
